Sósvizes fertőtlenítés

Tapasztalataink szerint sokan vannak abban a tévhitben, hogy a sósvizes fertőlenítés vegyszermentes vízkezelési eljárásnak tekinthető. A tévhit terjedésére sok szakcég is ráerősít a laikus, családjuk egészségéért felelősséget érző medence tulajdonosokat félrevezetve. Ugyanis az igaz, hogy nem a boltban megvásárolt készítményt tesszük a medencébe a vízkezelés során, hanem helyette nagy tisztaságú konyhasót. Ezután viszont az történik, hogy a vízben oldott sómolekulákat (NaCl - natrium-klorid) a sóbontó készülékben elektrolízis révén ionjaira bontjuk. A készülékben a képződő klórionokból klórgáz, a klórgáz és víz reakciójából pedig hipoklórossav (HClO), a tulajdonképpeni szabad aktív klór képződik - ugyanaz az a vegyület, amely a klórkészítmények használatából is ered, ezt a hagyományos klór teszterekkel természetesen ki is tudjuk mutatni. Nyilvánvalóan ebben az esetben a medencevíz klórmentességéről egyáltalán nem beszélhetünk, a klórra érzékenyek számára ez nem is jelenthet megoldást a vízkezelést illetően. A medence vegyszerezés kapcsán használatos egyéb szereket is kell használni sósvizes fertőtlenítés esetén is, tehát a vegyszermentesség ebből a szempontból sem igaz.

Nagyon leegyszerűsítve, a hagyományos klórkészítményekhez képest a különbség abban van, hogy nem klórkészítményeket vásárolunk, amelyet aztán a vízbe teszünk, hanem sót vásárolunk és a sóból a medence vizében állítjuk elő a fertőtlenítéshez szükséges klórt. Ha mérlegre tesszük a beruházás, üzemeltetés költségeit és a szerek vásárlásának költségeit nagy valószínűséggel spórolni nem lehet a sós vizes fertőtlenítéssel.

Ennek ellenére az eljárásnak van létjogosultsága. Érvek amelyek mellette szólnak:

• A sós oldat kellemesebb tapintású az édesvíznél, kevésbé szárítja a bőrt. A medencevízben a sókoncentráció 0,4 - 0,5%, a testünk kb. 60%-át alkotó víz is valójában sós vizes oldat (kb. 0,9%). Minél kisebb a medencevíz és testünk sókoncentrációja között a különbség, annál kevésbé vonja el a víz bőrünkön keresztül a sót, ez okozza a kellemes tapintást. Csak érdekességképpen a tengervíz sókoncentrációja kb. 2,5%, tehát a medencénkhez képest ötször annyi só van benne. Ennek megfelelően a medencevíz ízén alig lehet érezni a sót.
• A sóbontó készülék folyamatos klórellátást biztosít, ami a kézi adagolású vegyszerek esetében nem mondható el. Az egyenletes klórozás nagyobb eséllyel küzdi le a medencevíz minőségének romlásáért felelős organizmusokat, összességében kevesebb hatóanyag felhasználásával. Az emberi pontatlanság és feledékenység kevesebb veszélyt jelent a medencevíz minőségére.



 

Vannak azonban kedvezőtlen tulajdonságai is amivel illik tisztában lenni:

• A sós víz korrozívabb az édesvíznél. Ennek eredményeként az egyébként használatos rozsdamentes alkatrészek (pl. létrák, hőcserélő) nem alkalmazhatók, helyettük titán vagy saválló alapanyagból készült berendezéseket kell beépíteni.
• Az édesvizű medencék vize az esetleges klórtartalom ellenére is bátran kilocsolható a kertbe. A sós vizet azonban mindenképpen a szennyvízcsatornába kell vezetnünk.
• Beltéri medencékhez való alkalmazása kifejezetten nem javasolt. A sós pára oly mértékben korrozív, hogy a fém bútorokat, tárgyakat tönkreteszi, a burkolatokon pedig finom sólepedék képződik. A páramentesítő berendezés - ami kell, hogy legyen egy beltéri medence esetében - elemeit is károsítja (némely gyártó ilyen alkalmazás esetén nem ad garanciát a készülékre.)
• A pH csökkentő szerből nagyobb mértékű fogyással kell számolnunk, mert a fenti képlet alapján a nátriumból képződő nátronlúg a medencevíz pH-értékét növeli. Tulajdonképpen érdemes a pH csökkentőszer adagolására automata adagolót beépíteni. (Ez sok sóbontó készüléknek tartozéka is)